Beltéri falfesték vagy tapéta?

Életünk túlnyomó részét a négy fal között töltjük. Átlagosan napi 6-8 órát töltünk alvással, 8-10 órát munkával, a többit főképp tévézéssel, főzéssel vagy takarítással. A lakásban töltött időt sokkal kellemesebbé tehetjük hangulatos és stílusunkhoz illő színek használatával. Igen ám, de mire figyeljünk festés vagy tapétázás során?

A tervezés privilégiuma

Lakásunk kellemes atmoszférájához elengedhetetlen a benne lévő bútorok, lefektetett járólapok/padlólapok valamint az falfelületek adottságai és színe közötti összhang. Az, hogy milyen színbe öltöztetjük, vagy milyen mintázattal lepjünk meg falainkat, körültekintést igényel.

A legelső és leglényegesebb dolog ezért a tervezés. Fontos, hogy választás előtt tárjuk fel lakásunk rejtett adottságait, s ezek ismeretében hozzuk meg döntésünket. Egy nem megfelelően megválasztott mintázat, egy nem odaillő árnyalat nem várt eredményekhez vezethet.

Pontos tervezés, hogy a legmegfelelőbb beltéri falfesték kerüljön kiválasztásra.

Ha lakásunk kicsi és egyes helységeibe kevés fény szűrődik be annak fekvése vagy ablakai mérete miatt, lakberendezési trükkök mellett érdemes világosabb meleg színek segítségét is életre hívnunk. Az alacsony belmagasságra gyógyír a függőleges csíkozás, az óriási belmagasság kérdésére pedig a klasszikus, egyszínű mennyezet megszüntetésével adhatunk hathatós választ.

Festés: előny, hátrány röviden

A beltéri falfesték egyik legnagyobb vonzerejét kedvező ár-érték aránya adja. Nem ró akkora terhet pénztárcánkra, fajlagos költsége ugyanis kisebb (egységnyi falfelület befedése), mint a tapétázásnak. Mindehhez becsatlakozik a kivitelezés egyszerűsége is. Nem kell ügyeskednünk a tapétaragasztóval, és azzal sem, hogy buborékmentesen vigyük fel a tapétát. Élénk, energikus színekkel dobhatjuk fel lakásunk hangulatát.

Tapétázás: előny, hátrány röviden

Különféle stílusban, színkombinációban, mintával és egyszerű karbantartási feltételekkel érhetők el a mai tapéták. A legújabb gyapjúrostos tapéták már rendkívül könnyedén felhelyezhetők (a falat ragasztózzuk nem a tapétát) elősegítve ezzel, hogy tökéletes munka kerülhessen ki az amatőr vagy alkalmi tapétázók kezei közül is. Egyetlen hátránya, hogy a minőségért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.

A beltéri falfesték ezzel szemben olcsó, könnyen javítható, és bármikor átszínezhető!