Mi micsoda?! Kisokos beltéri falfesték használatához
Amikor már lakásunk falai kopottak, foltosak, esetleg felületi sérülések is kerültek rá épp itt az ideje, hogy újjá varázsoljuk egy új beltéri falfesték bevetésével. A legegyszerűbb módja egy szakember felkeresése és megbízása a feladattal, viszont nem feltétlen a leggazdaságosabb. Ha van hozzá affinitásunk és egy kis kézügyességünk, kis utána olvasással a témának és a tanácsok megfogadásával, akár mi is újjá varázsolhatjuk lakásunkat.
Ebben a cikkben ehhez nyújtunk egy kis segítséget, lássuk is, hogy mit és hogyan használjunk otthonunk felújítása során:
1. lépés: előkészítés
A korábban már festett falfelület újbóli festése esetén fontos annak alapos előkészítése. A felületet zsír és portalanítanunk kell, az egyenetlenségeket, illetve, ha már sok réteg festék van a falon azt érdemes lesz az új festés előtt lecsiszolni. A kisebb lyukakat, repedéseket gletteléssel könnyedén és gyorsan javíthatjuk.
2. lépés: Az alapozó felvitele
Az alapozók célja, hogy elősegítsék a később a falra felkerülő beltéri falfesték megtapadását, illetve egyes anyagok, mint a mészvakolat vagy a beton szívóhatását is csökkenthetik. Mivel számos féle alapozó megtalálható a piacon ezért fontos, hogy mindig olvassuk el az alapozó dobozán lévő használati útmutatót!
A beltéri falfesték felvitele előtt szánjuk rá az időt – és energiát az előkészületekre.
3. lépés: A penész gátló felvitele
A penész gátló a régi fertőzött, és az új falfelületeken is egyaránt használható. Alkalmazásával megelőzhetjük a penész kialakulását, illetve már kialakult penészesedést is könnyedén eltávolíthatjuk vele.
4. lépés: Beltéri falfesték felvitele
A beltéri festék kínálata óriási, így nem csoda, ha nehezen igazodunk el benne. Röviden összefoglalva alapvetően három típusát különböztethetjük meg:
Oltott mész alapú: alapanyaga a mészkő. Ezek a festékek jó vízáteresztők, fertőtlenítő és gombaölő hatásúak, ezáltal alkalmasak nedves helyiségek, mint például a fürdőszoba festésére.
Diszperziós falfestékek: ma a festékek nagy része ebbe a csoportba sorolható. Sok előnyös tulajdonsággal rendelkeznek. Szinte bármilyen felületre felvihetők, jó lég és vízáteresztők és nem utolsó sorban tartósak, de ez nagyban függ a felület előkészítésétől is.
Latex falfestékek: ellenállnak a dörzsölésnek és a mosásnak így alkalmasak konyhába csempe helyett, vagy gyerekszobába hogy a falfirkák és a kéznyomok könnyen eltávolíthatók legyenek.
Színpaszta
Ma már kaphatók előre kevert festékek, illetve festékboltokban színminta alapján általában helyben ki is keverik nekünk az áhított színt.
Színpalettával könnyedén megtaláljuk a tökéletes, a lakásunkhoz illő színt.
Ha otthon keverjük ki a szoba színét azzal számolnunk kell, hogy később nehezen tudjuk újból előállítani a falra felvitt színt, -ha esetleg szükség lenne rá egy esetleges javítás miatt. Ezt kiküszöbölhetjük, ha – és amennyiben a festék típusa megengedi- a megmaradt festéket eltesszük, így megfelelő tárolás mellett egy későbbi alkalommal is felhasználhatjuk azt a jövőben keletkező hibák kiküszöbölésére.
Nem tudja, milyen beltéri falfesték lenne a legmegfelelőbb a lakása kifestéséhez? Segítünk!